Ugrás a fő tartalomra

The 100 - Kiválasztottak

🌌 The 100 - Kiválasztottak (1.) 🌌 
Az emberiség nem maradhatott tovább a Földön a magas sugárzási szint miatt, így az űrbe kényszerültek költözni. 300 év után egy fiatalkorú bűnöző csapatot küldenek, hogy felderítsék milyen állapotban van a Föld. 

Véleményem : Aki nézi a sorozatot és utána kezdene hozzá a könyvhöz vagy fordítva az ne úgy kezelje mint két egyforma történet. A sorozat igaz, hogy izgalmasabb lett, mint a könyv ennek pedig az volt az ára, higxy szinte egy teljesen más történet lett. Én sajnos ezt a részt nemrég tudtam csak beszerezni, mivel eddig nem volt kapható sokáig és azóta már a többi részén túlvoltam, így ez csak egy kis felvilágosítás volt számomra néhány dologról amit nem egészen értettem. Nekem tetszett annak ellenére, hogy nem hasonlít a sorozatra, én nem úgy kezdtem neki, hogy ez lesz az egész alapja, tehát nekem ez az egyik kedvenc könyvsorozatom és sorozatom. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindee Arnett - Akkordél akadémia trilógia

Mindee Arnett Akkordél akadémiája engem is rászedett az elolvasásra, na meg a sok raktárvásár az utóbbi hónapokban. 1. The Nightamre Affair - A rémálom ügy 2.The Nightmare Dilemma - A rémálom dilemma 3.The Nightmare Charade - A rémálom rejtvény Az utóbbi napokban fejeztem be az utolsó részét ennek a trilógiának, így úgy gondoltam erről készítek nektek egy értékelést, hogy egy kicsit újra fellendítsem a blogot. Sajnos nagyon gyakran hagyok félbe sorozatokat mert nem tetszik vagy mert nincs meg az összes része ezért is örültem nagyon, hogy ezt a trilógiát befejeztem.  Történet : Ez a történet egy varázsvilágban játszódik. Párka Evergímről szól (ez a név számomra olyan furcsa 😅) aki egy rémálom. Röviden, a rémálmok mások álmaiból gyűjtik a varázserejüket. Az ő kalandos történetét mutatja be a három könyv, természetesen romantikus szállal ellátva.  SPOILER  Véleményem : Sokaknál láttam, hogy elég klisés és egy párszor én is találkoztam ilyenekkel. Viszont ezek el...

Az amerikai farkas

Nate Blakeslee - Az amerikai farkas   Történet : Ez egy igaz történet ami a Yellowstone nemzeti parkban játszódik. A farkasok és a környéken élő vadászok és megfigyelők életébe nyerhetünk betekintést.  Véleményem : Másodszorra kezdtem neki, mert egyszer már félbehagytam. Az au igazság, hogy ez nem egy könnyű olvasmány

Shadowhunters DIY - Árnyvadász családok gyűrűi

Biztosan van olyan Árnyvadász család amelyik hozzád közel áll. Gondolkodtál már rajta milyen lehet annak a családnak a tagja lenni? Neked viselni a családi örökséget, hírnevet? Én igen, gondolkodtam sokat. Hozzám a Carstairs család nagyon közel áll és most olvasom a Pokoli szerkezetek befejező részét ami most újra megihletett, hogy elkészítsem a család gyűrűjét egy DIY bejegyzésben. Ez a kis DIY egyben ünneplés is mivel instagramon már 300an követtek aminek nagyon nagyon örülök. Na de akkor kezdjünk bele, hogy ti is minél előbb elkészíthessétek.  1.lépés tervezés Már megint az a fránya anyag? Mégis miből lehet egy gyűrűt elkészíteni? Én pedig megint jövök a süthető gyurmás ötletemmel. Nagyon nehéz volt megint megformázni mert már elég régi volt és ahogy elkezdtem hengerelni szétmorzsálódott az egész, mindez fél óra múlva, addig csak hengergettem. Akkor megbontottam egy új csomag friss gyúrmát, hogy az már jó lesz. Szerencsére igazam is volt és ebből sikerült...